Reklámkampányt indított a brit kormány, hogy ne menjenek oda az albánok
A felhasznált képek graffitivel borított zárt kirakatokat és szögesdrótos kerítéseket mutattak.
A felhasznált képek graffitivel borított zárt kirakatokat és szögesdrótos kerítéseket mutattak.
A brit kormány 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a Hajat Tahrír as-Sám-ot (azaz a HTS-t, vagy magyarul a Levantei Felszabadítási Szervezetet).
David Lammy brit külügyminiszter 600 millió font értékű támogatást, míg Antony Blinken amerikai külügyminiszter 700 millió dolláros segélyt jelentett be Ukrajna számára.
A belügyi tárca közölte: a gyártóknak olyan megoldásokkal kell előállniuk, amelyekkel a lopott telefonokat gyorsan, könnyedén és véglegesen használhatatlanná lehet tenni.
Nehéz örökséget vett át Rachel Reeves brit pénzügyminiszter, aki az innováció bátorításával teremtene munkahelyeket.
Cameron arról híres, hogy korábban miniszterelnökként ő írta ki a Brexitről szóló népszavazást.
Utódja az eddigi külügyminiszter lesz.
A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az MI-technológia felett.
Rishi Sunak miniszterelnök szerint a korábbi kabinetek elhamarkodottan döntöttek a célokról.
A politikus belefáradt, hogy három telefonnal az ágya mellett alszik.
A volt miniszterelnök publicistaként kezdett új életet - sok időt nem várt az új karrierrel.
A brit kormány még az idén törvénytervezetet terjeszt be az Oroszországból származó gyémánt, valamint a réz, az aluminimum és a nikkel importjának teljes tilalmáról.
A Tata Motors néhány héten belül dönt arról, hogy Spanyolországban, vagy az Egyesült Királyságban építse-e meg a gyárat.
Azok a jelentkezők juthatnak tovább a választási szakaszba, akik az alsóházi konzervatív frakció legalább száz tagjának támogatását megszerzik.
Suella Braverman rossz helyre küldött egy emailt.
Az alsóházi tory pártcsoport már aktívan foglalkozik a vezetőváltás gondolatával.
Liz Truss szerint az alig egy hónapja tartó miniszterelnöki időszaka „nem volt tökéletes”.
„Politikai lelki társától” búcsúzott el Liz Truss pénteken: Kwasi Kwarteng egy keményvonalas tory reformcsomagba bukott bele, ezt pedig nem engedhette el az új miniszterelnök – akinek szintén lehet, hogy meg vannak számlálva a napjai.
Három év alatt Kwasi Kwarteng volt az ország negyedik pénzügyminisztere. Most neki is mennie kell. Már megvan az utódja is.
Kwasi Kwarteng pénzügyminiszter közlése szerint a legmagasabb keresetűek személyi jövedelemadójának 45 százalékos kulcsát a szeptember végén bejelentett intézkedéscsomaggal ellentétben mégsem törlik el.